Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely

Kick-Box a tiszta küzdelem sportja

 

                                  Alpen-Adria Internationalen Cup  Ausztria

                                                        2014.11.29.

Az elmúlt hétvégén St. Mareinben voltunk egy nemzetközi semi-contact versenyen, ahol az osztrák klubok mellett szlovén, horvát - és általunk - magyar csapatok szerepeltek. A Skorpió Kick-boksz SE  2 fővel vett részt ezen a viadalon, miután csapatunkat sérülések és betegségek megtizedelték.  A sikeres mérlegelés után, már készülhettünk is az első küzdelemre , mivel Tóth Bence az elsők között léphetett pástra.

Tóth Bence -42 kg U16

A korai kezdés egy kicsit meglátszott Bence bemutatkozó mérkőzésén, bár végig vezetett, de a tőle már megszokott gyors, dinamikus megindulások, beugrások még nem jellemezték a küzdelmét. A döntőben már annyira sikerült magára találnia, hogy végig magabiztosan vezetett, sőt egy fejrúgása következtében ellenfele elszédült és nem vállalták a küzdelem folytatását.

                                                   Tóth Bence  I. hely

Kropf Bence -28kg U13

Másik Bencénk viszont remekül kezdett , jól uralta a pástot és sorra szerezte a biztos pontokat. Ekkor már egy kicsit azt érezhettük, hogy nem lesz gond a folytatásban, mivel biztos 3 pont különbség volt a javunkra, és már csak kb 50 mp volt hátra. De az élet mást hozott számunkra, a második menet felénél Bence elvesztette a fonalat, becsúszott pár elkerülhető pont, illetve a bírók sem voltak a helyzet magaslatán ekkor, mivel 2-3  olyan találatot intettek be, ami messze volt az értékelhetőtől. Bence tartását dicséri, hogy az elszállni látszó , 3 ponttal vezető ellenfél nyomába eredt és egy pont hátrányig sikerült felhozni a meccset, de mivel már csak 2 mp volt hátra, így a fordításra nem volt már lehetőségünk.

                                                Kropf Bence  III. hely

steier.jpg

 

                    Gratulálok a versenyzőknek!!!                      Takács Tibor

                                                                                                  Vez.edző

 

 

Junior Challenge

Mattersburg,  2014. május 24.

 

Ismét Ausztriába utaztunk, a baráti Rorhbach csapata által szervezett mattersburgi nemzetközi versenyre.

Kis csapatunk 3 Skorpiós sportolóból és egy  „légiósból „ állt.  Nagy Gergő,  Kropf Bence és Tóth Bence indult ezen a versenyen, de velünk tartott Kulcsár Márió is. Hege Zoli bíráskodott, így a segítő szerepét Gyökös Bazsi és Hegedüs Csabi látta el.

Népes nemzetközi  mezőny gyűlt össze a viadalra, de jól szervezetten pörgősen mentek az események, ezért hamar sorra kerültek versenyzőink.

Kropf Bence :  Ügyesen jól mozogva szépen hozta az első mérkőzését.  Később egy verekedő típusú osztrák fiú ellen azonban szoros mérkőzésen kikapott. Bence fejlődése örömteli, szép bronzérem.

Tóth Bence: első két meccsét könnyed  TKO-val hozta. Bíztunk benne, hogy ezt a formát a döntőre is átmenti de ott ismét a Királyteam-es fiúval hozta össze a sors. Sajnos a fináléban érthetetlen okból  megszeppenve küzdött és ez így kevés volt a rutinos ellenféllel  szemben. Megérdemelt  ezüstérem.

Nagy Gergő: a  negyeddöntőben egy szlovén magas fiú ellen kevés volt a rutin. Az edzéshiányt  a 3. menetben már  nem tudta ellensúlyozni és szoros mérkőzésen kikapott. Bronz.

Márió:  a KHB Masters-en döntős ellenfelével kezdett és nagyon fogadkozott, hogy most visszavág neki. Parázs mérkőzésen ez sikerült is. A döntőben a helyiek tehetségével küzdött és változatos mérkőzésen a meccs  vége előtt pár másodperccel még két ponttal vezetett, talán már a kezében fogta a kupát, mert az utolsó pillanatban  benézett egy fejrúgást és  utána a gyors halálban kikapott.  Nagyon szép küzdelmeit sajnos rutintalan hibája beárnyékolja.  ( A verseny főszervezőjének  elmondása szerint ez a  döntő az egyik legjobb mérkőzés volt  tornán)

csapat-mattes.jpg

A csapat: Csabi, Márió, Bazsi, Hege, Gegő, Bence, Kristóf

lelaton.jpg

a lelátón a szurkolóinkkal kiegészülve

 

 

Diákolimpia / Magyar Diák Kupa, Csepel, 2014.03.22.

 

Csepelen rendezték az ez évi  Kick-Box  Magyar Diák Kupát.  A  torna  válogató verseny volt a korosztályos VB-re, ezért népes mezőny, 31 csapat, 332 harcosa  nevezett a megmérettetésre.

A szentgotthárdi Skorpió SE-t 2 fő képviselte a versenyen. Pointfigting küzdelmi ágban indultak és mindketten szép eredménnyel tértek haza.

Eredmények:

Császár Levente Junior, 69, PF                   II. helyezés

Tóth Bence  cadet 1,  42 kg, PF                  III. helyezés

 

bence_es_levi-diakolimpia.jpg

 

 

KBH Masters 2014. május 10. Klasdorf ( Ausztria )

Végre egy verseny, ahová nem kellett korán indulnunk !  7.30 –kor gyülekezett kis csapatunk, hogy elinduljunk az ausztriai  Kalsdorfba, ahol az első ízben megrendezett  KBH Masters elnevezésű nemzetközi  versenyre. Népes nemzetközi mezőny és 8 tatami fogadott bennünket a Graz melletti településen. Gyors mérlegelés után vártuk a sorsolást, ami nem okozott semmi meglepetést. Egyik súlycsoportban sem lettünk kiemeltek.

Pointfihting kezdett, így hamar sorra kerültünk. Bence , Márió, Gergő első meccseit TKO-val hozta. Kropf Bence már szoros meccsen győzött, míg Polesznyák Marci és Dolgos Kristófi sajnos búcsúzott. A Második kört Bence kezdte, sajnos egy Királyteam-es fiú ellen 1 ponttal kikapott, Kropf Bence sem tudta venni az akadályt, majd Gergő következett egy osztrák fiúval. Nagyon szoros meccsen a hazai pálya  is kellett ahhoz, hogy az utolsó pontot az ellenfél kapja és azzal nyerjem. Márió 63-ban és 69-ben is nyer, így mindkettőben döntős lett.

A lebonyolítást úgy találták ki a sógorok, hogy a döntőket a nap végén már, csak 4 páston rendezték meg. Volt idő pihenni és nézni a többiek küzdelmét.

Este 8 körül Márió az osztrák válogatott fiúval döntőzött. Jól ismerik egymást, mindketten kontrára rendezkednek be így az első menet 1:1, másodikban 3:3. Hosszabbítás. A közönség a hazai fiúnak  szurkol. Az osztrák leindulja Máriót. Előny ott. Egy fogadót is neki adnak, majd Márió indul, de a vége 5:4. Szoros, taktikus meccs volt. Elismerő taps a csarnokban.

Még le sem jöttek a versenyzők a pástról Máriót már szólítják a következő döntőre ( junior 69kg). Gyorsan időt kérünk, így van 5 perc a regenerálódásra.

Jól indul a meccs, gyorsan jönnek az első pontok. Az előző osztrák fiú és csapata is a Máriónak szurkol, ( ott is van Grác – Bécs ellentét)  így már van némi közönség támogatottságunk is. 7:1 -nél már fellélegzünk kicsit, jöhet egy kis játék a közönségnek is . A vége 11:2.

Látványos jó meccs volt, az eredmény hirdetésen a kupa mellé egy TOPTEN-es kesztyűt is ajándékoztak érte!

 

bence.jpggergo.jpg

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 25
Heti: 74
Havi: 484
Össz.: 132 554

Látogatottság növelés
Oldal: Eredmények 2014.
Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely - © 2008 - 2024 - skorpiose.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »