Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely

Kick-Box a tiszta küzdelem sportja

edzotabor_2010.06.9-11_016.jpg

.

Edzőtábor 2010, Kondorfán  a Vadkörte Fogadóban

 

Szöveg: Kaibinger Viktoria

Fotó: Hegedüs Zoltán

 

A csapat edzőtábora júl. 9-11. között, Kondorfán a Vadkörte Fogadót övező kertben került megrendezésre. Szerintem nagyon jól sikerült, sok mindent belesűrítettünk ebbe a 7végébe.

Péntek délután 5 körül érkezett meg mindenki, majd gyorsan felvertük a sátrakat, jobban mondva felverték a fiúk, nekem erre nem volt gondom:), majd megtartotta Hege az első edzést.

 

Szűcsi  (Szücs Zoltán 5. Dan ) péntek este érkezett kedves feleségével. Mivel 21 óra körül értek a szállásra, már nem tartott edzést:) Kulcsár Feri hozta gitárjait, így miután pénteken nyugovóra tértek a fiatalok, mi még buliztunk egyet - Feri nagyon jól nyomta a gitáron, mi meg természetesen nagyon jól énekeltünk, Szücsi igazi nótafának, Józsi pedig (övé a fogadó, ahol megszálltunk) fantasztikus vendéglátónak bizonyult. Hajnali 3-ig bírtam én, Hege meg Gyökös Bazsi már előbb kidőltek, de így is megkaptuk az „öregektől”, hogy ezek a fiatalok nem bírják már az ilyen hajnalig tartó bulikat:)

.

edzotabor_2010.06.9-11_025.jpg

 

Másnap délelőtti edzést Szücsi  tartotta, mindenki nagyon élvezte, csapatépítő jellege volt az első résznek, majd arra volt kíváncsi haladóknál ki hogyan tud küzdelemben gondolkodni...Délután Zoliéknak haza kellett menniük Szentendrére, így a következő edzést Gyökös Balázs s én tartottuk, külön foglakozott Balázs a haladókkal. Este edzés után íjászat volt, mindenki brillírozott:) Vacsorára aznap bográcsgulyás volt, egy kicsit későn sikerült beszerezni az alapanyagokat, így 23 óra előtt sikerült megvacsorázni...

Hajnali 3 kor Hegével felriasztottunk mindenkit, s tartottunk egy félórás edzést. Hege hozott diszkófényt, mindenféle csicsás lámpát, nagyon vicces volt a helyszín így a füves placcon színes fényekben mindenféle ugró rúgással próbálkozó csapat :) vasárnap még egy edzés volt, ezt már vetélkedő formájában tartottuk meg: 2 csapatból 1-1 a csapatkapitány által kiválasztott emberke tartotta a bemelegítést. Az egyik csapathoz Hege állt be, másikhoz én, s mi játszottuk az ügyetlen béna kick-boxost.(gondolom most azt mondjátok magatokban, nem kellett játszani:)) bemelegítés után 3-3 ember( 1 kezdő, 2 haladó) tanított egy kombinációt. Majd másik emberkék erősítést gyakoroltattak, utána jött az elmélet. Hegén nagyon bosszút állt a csapata, minden mozdulatáért büntetőt nyomatott vele az épp aktuális kisedző:)

 

edzotabor_2010.06.9-11_048.jpg

 

Ezek után activity volt, kick-boxra kivetítve, pl. el kellett mutogatni, hogy a" fiúknak szuszpenzor kötelező". majd 1-1 párosnak lassítva kellett bemutatni egy meghatározott  számú rúgásból s ütésből álló küzdelmi jelenetet. S persze egy elméleti teszt, amit itthon megszerkesztettem, kinyomtattam. Végül Gyökös Bazsi csapata nyert. :)

 

26-an vettek részt az edzőtáborban, ez elég szép szám. Az étkezések bőségesek voltak, senki nem éhezett. Egy nagy medence is rendelkezésükre állt a fiataloknak, ki is használták rendesen, de persze volt bünti is, amikor már elszabadult a pokol:)

 

Szóval összességében jó volt a tábor, mindenki azt mondta, szívesen maradna még.

 

Úgy váltunk el, hogy jövőre veletek  ugyanitt !

.

edzotabor_2010.06.9-11_024.jpgedzotabor_2010.06.9-11_086.jpgedzotabor_2010.06.9-11_202.jpgedzotabor_2010.06.9-11_101.jpgedzotabor_2010.06.9-11_869.jpgedzotabor_2010.06.9-11_853.jpg

 edzotabor_2010.06.9-11_871.jpgedzotabor_2010.06.9-11_872.jpgedzotabor_2010.06.9-11_041.jpg

edzotabor_2010.06.9-11_854.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 51
Tegnapi: 23
Heti: 132
Havi: 542
Össz.: 132 612

Látogatottság növelés
Oldal: Edzőtábor Kondorfa 2010
Skorpió Kick-Box SE, Szentgotthárd-Szombathely - © 2008 - 2024 - skorpiose.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »